Costa Rica: Ami nem öl meg… az megráz!

Costa Rica, mint úti cél nem tartozott korábban a “must see” programjaink közé, kizárólag a Covidnak köszönhetően jött a képbe (hogy valami pozitív hozadéka is legyen a világjárványnak).
Közép Amerika “Svájca” volt az egyetlen ország, ami 2021. szeptemberében beengedte a  látogatókat karantén és egyéb huncutságok nélkül is, és mi pont ezt kerestünk…

Az előkészületek

A figyelmes olvasók tudhatják, hogy az utazásainkat gondosan, pontról pontra, általában hónapokig szoktuk tervezni. Na, itt nem ez volt a helyzet.
Jelen cikk, a két hét alatt gyorsba’ megszervezett, majd két hét alatt kivitelezett közép-amerikai kalandokról szól, amit cseppet sem bántunk meg… 😉

• Bandi travel Ferihegyre, hajnali háromkor
• Frankfurt, millió ember, pár csoki, pár sör
• Lufthansa light kiszolgálás, hogy az aktuális helyzetet kezelve a légikísérők minél kevesebbet érintkezzenek a paraszttal (és természetesen véletlenül se a miatt, hogy pénzt spóroljanak)
• 26 óra ébrenlét, majd esti érkezés San José-ba az időeltolódás miatt

Nulladik nap

A bérautós céghez egy kisbusszal vittek minket, gyakorlatilag annyi idő alatt, hogy három napi hideg élelemre is szükség lett volna.
Azt hittük sosem érünk oda (…vagy elásnak a pusztában, a veséinket meg eladják EBay-en 😊)

Rövid ügyintézés után felvehettük a kis Sunyuki Nyiva 4×4-ünket, majd igyekeztünk mihamarabb eljutni a szállásra, abban a reményben, hogy a végre elfogyaszthatunk egy jó hideg welcome-seritalt.

A hotelünk nagyon hangulatos volt, a hegyek között, igazi dzsungel hangulatban, viszont mínusz százmillió pontot kapnak, mivel érkezésünkre a sörük sajnos elfogyott.

Első nap: Megébredés: 4:30 AM

Mivel disznóvágáskor szokás ilyenkor kelni (viszont itt se sör, se pálinka nem volt), így jobb híján már a kezdetekkor próbáltunk összebarátkozni a helyi flórával-faunával.
Íme az eredmény:

A napkezdő étkezés: Babos rizs, rántotta, pirítós, liter kávé, facsart gyümölcslé, ananász, banán, papaya, dinnye.

Pakolás után nekivágtunk Costa Rica meghódításának. Az utazási irodák kétféle körutat szerveznek; az óra járásával megegyezőt, illetve fordítva. Mi az előbbit választottuk.

Az első célállomás a délnyugaton fekvő Manuel Antonio nemzeti park, illetve környéke.

A két hetes felkészülés alatt rengeteg helyet becsillagoztunk Maps-en, mivel eredetileg nem volt kőbe vésve merre fogunk indulni.

Az egyik említésre méltó látványosság a Mirador de Cocodrilos, vagy eredeti nevén Tarcoles river bridge, ahol volt szerencsénk a természetes élőhelyükön, tucatjával napozó, három méteres amerikai krokodilokat lencsevégre kapnunk. [Ez volt az első kihágásunk – a szerk.]

Selfie-törvény: Korábban rengeteg nyerészkedő tartott fogságban mindenféle vadállatokat, hogy vásárokban, a turisták pénzért fényképezkedhessenek velük. Costa Rica ezt megelőzendő, évekkel ezelőtt törvénybe iktatta, hogy tilos vadon élő állattal fotózkodni.

A nemzeti parkhoz érve kerestünk egy parkolóhelyet (mindenhol önjelölt parkolóőrök nehezítették az utunkat, némi készpénzt remélve a segítségért), majd a kasszához érve a biztonsági őr spanyol indokokkal felvázolta, hogy ma már nem kívánnak minket fogadni.

Ha már itt voltunk és a szállást még úgysem tudtuk elfoglalni, igyekeztünk beolvadni a tömegbe. Kocsik egymás hegyén hátán, tengerpart, markecolás, piknikezés, grillezés, hangfal, música, bailar, kaja-pia, pura vida, stb.

Manuel Antonio-ban több nevezetes étterem is működik, ezek közül egyik az El Avión (gy.k. a röpüllő), ahol a melegre (és a vezetésre) való tekintettel elfogyasztottunk némi – botrányosan finom – gyümölcslöttyöt.
Volt benne banán, kókusz, gyömbér, papaya, kutyafüle, macska farka, stb.

Zseniális.

Mivel a leendő apartmanunk a világ holdkóros pömpölőjénél is messzebb volt, így útba iktattunk egy Maxi Kispál Pali hipermarketet is, ahol beszerezhettük a szükséges tusfürdőt, sampont, elemózsiát, SÖRT; mindazt, ami a csóri-baggage-be nem fért be.

Vásárlás közben igazán felszabadultan érezhettük magunkat, látván, hogy a komplexumot három méter magas, pengedróttal díszített kerítés övezte, à la 51-es körzet.

Zsákmány done, irány az Apartamento del Világvége! A 10-15 km-es földúton jól jött a Sunyuki Nyiva.

A mozgalmas napra való tekintettel a Csendes-óceán partján elfogyasztottuk a zsákmány egy részét plusz egy-egy madárlátta Unicum-ot (kizárólag orvosi céllal).

Az estét egy frissítő zuhannyal ráztuk zártuk [Hopp: a Freud-i elgépelés… – a szerk.]

Tudniillik: A meleg vizű zuhanyzást a környező országokban sok helyen direktbe kötött 230V-os zuhanyrózsával oldják meg, avagy viva la érintésvédelem. Humán beállítottságú olvasóinknak tömören: A víz ugyebár vezeti az áramot.

Még úgy is rácsodálkozik az ember, ha tudja hogyan működik, főleg, ha harmadszorra b@5ß#& meg.

Második nap: Megébredés: 5:03 AM

Kora reggel egy csobbanással terveztük indítani a napot, de az óceán parton konstatálnunk kellett, hogy a hullámzás éppen egy fél méter átmérőjű úszó fatörzset csapkod a parthoz. Némi mérlegelés után arra jutottunk, hogy ezen természeti erőnek nem kívánjuk kitenni hab testünket.

Helyette elmentünk papaya-ra vadászni.

A zsákmányról fél óra nyiszatolás után [mindössze egy nyamvadt zöldséghámozó kés volt a szálláson – a szerk] derült ki, hogy valójában valami vad kókusz féleség. Fene sem tudta, hogy néz ki a papaya. 🙂
Azért amit lehetett, megettünk belőle…

A kókusz-boncolással hamar elment a röpke két óra reggeliig, amire ismét megérte várni.

Eszegetés közben megejtettük az Online jegyvásárlást a Manuel Antonio nemzeti parkba, így a mai bejutásunk már 90%-ban biztosítva volt.

Mivel korán érkeztünk, a parkoló tök üres volt és a bejáratnál a tegnapi önjelölt forgalomirányítókat önjelölt túravezetők váltották fel.
Egy-egy illedelmes Pura Vida-val elhajtottuk őket mind egy szálig.

A nemzeti park maga amilyen kicsi (~2000 ha), olyan változatos:
A hegyvidéki esőerdőn keresztül, a pálmafás tengerpartokon át, a mangrove bozóton keresztül, még a dög meleget is sikerült belezsúfolniuk a repertoárba.

Állatvilág tekintetében a herpetológiai felhozatalon felül a madár és főemlős vonal is vastagon képviseltette magát. [Még itt sem tudtunk a selfie-törvényről, így ez volt a második kihágásunk – a szerk.]

Kora délután az éhhalál szélén kipróbáltuk az El Avión melletti El Tren (Gyk: A vonat [Úgy néz ki felsorakoztatták a teljes tömegközlekedési infrastruktúrát – a szerk.]) éttermet.
Always Local! felkiáltással: Tortilla, guacamole, csirke, paradicsom, tejföl szerű szósszal, korianderrel… Nyami!

A szimpatikus, pengedrótos Maxi Pali előtt elhaladva eszünkbe jutott, hogy este sem lenne célszerű éhen, illetve szomjan halni.

A napi loot: kókusztej, guanabana kotyvalék sűrítmény (az íze és a színe távol áll a guánótól), sör, pékáru, local sajt, local chorizo, üdítő (öregszünk…)

Hazaérve konstatáltuk, hogy a reggeli hullámok valamennyire elcsendesedtek, így sikerült végre megmártózni az óceánban.

Az este további részére némi kültéri biliárdozással egybekötött sörözést terveztünk (a minőségi asztalon: lásd képek), amit részben meghiúsított az évszaknak megfelelő futózápor, illetve egy oposszum, ami galád módon megtámadta Beust.

Utóbbiról később derítettük ki, hogy valójában nem oposszum, hanem egy szürkeorrú koati.
Valószínűleg a hirtelen sokkhatás miatt nem sikerült pontos leírást adni az elkövetőről.

Harmadik nap: Megébredés: 5:38 AM

Az esti oposszumtámadást reggel egy iguana-infarktus koronázta, mivel a gyanútlan turista a legkevésbé sem számít zsiguli méretű gyíkokra a lábtörlője előtt.
Miután Beus kikecmergett a bozótosból, összepakoltunk, majd reggeli után megindultunk északnak.

A főút nagyrészt a part mentén haladt, Jako városát érintve. Ez is egy tipikus állomása egy Costa Rica-i körútnak, nekünk ezalkalommal csak néhány óra fért bele.

Szerencsére a rövid idő ellenére is sikerült elcsípnünk vadon élő ara papagájokat, megcsodálhattuk a magasparti kilátást, ezúttal mi kergethettünk gyíkokat, valamint egy helyi lakos felvilágosított minket, hogy utóbbiaknak csirke íze van (Ő nem kóstolta, de a sógora volt unokatesójának a katonatársa igen, a jószágok ugyanis védettek).

Sajnos a felszólításnak, miszerint hozzunk haza két papagájt suvenyírba; nem sikerült eleget tenni.

Valami gyár menzáján megebédeltünk, majd tovább  tekertük a kilométereket a Nyívába.
A Monteverde felhőerdőnél (az esőerdő egyik fajtája) lépett igazán életbe a 4×4 funkció és szerencsére az ablaktörlő is jobban teljesített mint Izlandon.

A gyíkok és trópusi madarak felszívódtak, helyettük megjelentek az agutik, tatuk, kolibrik, madárpókok és a pumák. Ezek jó része a szállásunk kertjében is alkalomszerűen megjelent, lehet tippelni melyek. Megoldás később…

A Sunyukit letéve – egyéb vendéglátó egység hiányában – és  a viszontagságos időjárási körülményeket leküzdve végül egy benzinkúton sikerült szomjunkat oltani, illetve ellátmányt beszerezni későbbre.

Aki azt hinné, hogy ez már a nap végi zárósör és zárómondat, az téved, ugyanis csak most kezdődött a fő program: Éjszakai dzsungeltúra!

A zseblámpák kiosztása után Giovanni nevű – egyáltalán nem olasz – túravezetőnk lábnyomaiban a csapat nekivágott a koromsötét, lények hangjától zengő/rikácsoló/kaparó/füttyögő vadonnak.

A mulatság nagyjából két-két és fél órás intervallumot ölelt fel, ez idő alatt mindent megtanultunk a rainforest és a cloud forest közötti különbségekről, láttunk alvó madarakat, alvó (?) tarantulát, denevéreket, botsáskákat, éjszakai műszakos hangyákat és a kalauzunk beavatott, hogy mely fákba nem érdemes kapaszkodni, mert a kérgük érintése is mérgező.

Na innentől nem fogtunk meg semmit! 

Giovanni-bácsi próbált nekünk skorpiókat is keresni UV lámpával, de sajnos nem talált, illetve
pumával sem találkoztunk, viszont éreztük a területjelölésük szagát… 

A túrához járt még egy good night-drink is levezetésképp, de a hidegre való tekintettel az egész csapat választása a mályvacukros forró csokira esett.

Gyász!

Negyedik nap: Megébredés: 5:50 AM

Az éjszakai megpróbáltatások után a hideg ellenére kiválóan aludtunk, majdnem reggel hatig.

Hál’ Istennek a dzsungellakóknál nem kellett hétig várni a napkezdő étkezésre. A reggeli ismét kiadós volt: tradisönel gallo pinto, némi tojásrántotta, házi sajt (fene tudja milyen állatból) és egy raklap friss gyümi. 

Táplálkozás után beröfentettük a Nyivát, majd megtettük mind az öt kilométer távolságot a Monteverde Cloud Forest Reserve parkolójáig, az útminőség miatt nagyjából háromnegyed óra alatt (ha lovat béreltünk volna, az tuti kétszer döglik meg az út során).

Érdemes megemlíteni, hogy a parkoló légvonalban másfél kilométerre, szintkülönbségben viszont plusz háromszáz méterre volt a bejárattól.

Kicsit túráztunk a túra előtt, hogy jól essen a túra.

A kasszánál Tamás kifejtette Duolingo-spanyolul, hogy két jegyet bitte schön, mire a pénztáros – akcentus hiányában – simán helyi-hülyének nézte.
YEAH! Megérte az a napi 13 perc. 😊

A rezervátum fő attrakciója a bizonyos Insta-függőhíd, ami természetesen átépítés/felújítás alatt volt. Ilyen apróság viszont senkit ne tántorítson el a jövőben; a vad dzsungel óriási élmény.
A hatalmas fák (amiket tegnap óta eszünk ágába se jutott megfogdosni), a végeláthatatlan, háborítatlan erdők látványa, szaga / illata, hangja önmagában lenyűgöző.

A bejárathoz visszaérve konstatáltuk, hogy szerencsére itt nem kell hiányt szenvednünk vendéglátóipari egységekből. A választás a Kolibri café címmel ellátott sütiző / kávézó kócerájra esett, mely nevéhez méltóan tartalmazta a nemzeti park komplett kolibri populációját. Íme néhány éles kép a kb. kétezer életlen expozícióból. Gyorsak a kis dögök.

A délután folyamán ismét többször megtapasztalhattuk a Cloud forest lényegét, miszerint az egész folyamatosan felhőben van, így nagyjából három percenként váltakozik a “süt a nap” / “szakad az eső” / “két méterre látok a ködben” kombináció.

A tomboló elemek helyett a biztonságot nyújtó, fedettpályás sörkóstoló mellett döntöttünk.

Az este megkoronázásaképp ezúttal sikerült éjszakára becsuknia fullra nyitott tolóablakot, így jóval kellemesebb hőmérsékletben pihentük ki a nap fáradalmait. 

Mivel lusták vagytok és ennél többet statisztikailag senki sem olvas el egyben,
így az utazás második felét külön cikkre tartogatjuk.

Addig is egy kis ízelítő címszavakban:

• A szunnyadó vulkán a nyúlon túl
• Costa Rica Btk.
• A seggszagú mentőmellény
• Egy szimpla jaguártámadás

​