Made in Taiwan

Ezennel odacsapunk a lovak közé és folytatjuk a Covid előtti, távol-keleti kalandunk történetét, a második fejezettel. Aki kihagyta volna a szappanopera Indonéziában játszódó epizódját, az EZEN a linken bepótolhatja lemaradást.

Hali Bali, csövi Tajvan:

• EVA Air: Denpasar, Bali → Taipei, Taiwan
• EVA Air: Taipei → Bécs

Taipei nulladik nap

A Denpasarból induló repülő éjfél körül landolt a TPE reptéren, innen mintegy 45 perc vonatozással jutottunk a főpályaudvarra, majd 20 perc séta után értünk a szállodába.

Sikerült kimondottan olcsón kifogni egy Business hotelt, úgyhogy hajnali fél kettő után igencsak megörültünk a nagyjából 3000*2500 mm-es ágyikónknak (otthon be se férne a hálószobába).

Sétálós nap

Kevés alvás után viszonylag korán keltünk, nehogy lekéssük a reggelit ha már ki van fizetve. 🙂
Az Indonéziában szójaszószra szoktatott gyomrunknak nem volt nagy meglepetés.
A svédasztalt mindenféle – itthon főételként aposztrofált – csirke, marha, töltött tészták, levesek, illetve beazonosíthatatlan gyümölcsök alkották.
A müzli-evők ebben az országban bizony ráfaragtak.

Kezdésnek a gyalogtávolságban lévő látnivalók megtekintését, illetve az általános asszimilálódást tűztük ki célul. Az utazásaink során általában ez a bevált módszer, utána az ember jobban tud alkalmazkodni a körülményekhez.

Röviden összegezve: az itt élő emberek olyan kínaiak, akik szeretnének japánok lenni.
Rend, fegyelem, tisztaság, neon.

Első úti cél gyanánt, az egyik oldalról felhőkarcolókkal, másik oldalról tradicionális kínai épületekkel határolt, japán-kert szerű 2/28 Peace Park-ot szemeltük ki. A – nem kicsit eklektikus – park szélén Tamás „próba cseresznye” felkiáltással megkísérelt vért adni a helyi Lions club kihelyezett buszánál. Először tárt karokkal fogadták, de miután kiderült, hogy a hülye turistának nincsen tajvani útlevele, illedelmesen közölték, hogy nekik biza az európai vér nem jó vér, így ezt a projektet kénytelenek voltunk elengedni.

Vigaszdíjként beültünk egy közeli ÉKSZERÉSZ MŰHELYBE (azt hittük kávézó, viszont így is kiszolgáltak), ahol ittunk egy finom teát (sör nem volt) és ettünk valami sütinek látszó tárgyat.

Néhány óra céltalan kóválygás után a híres Ximeding „sétáló negyeden” keresztül, a korábban becsillagozott Modern Toilet nevű étterembe felé vettük az irányt.

A név magáért beszél: Ilyet megint csak a japánok találhatnak ki. A konyhára nem lehet panasz, ellenben a tálalás egyeseknél kiverheti a biztosítékot: a székek fajanszok, az üvegasztalok közepe műszéklettel díszítve, a pékáru kakizsömle, a sört orvosi kacsában, a csavaros csoki fagyit ágytálban szervírozzák.

Este sörvadászat közben hamar rá kellett jönnünk, hogy a szállásunk utcája a vörös lámpás negyed széle, tele kuplerájokkal, night-klubokkal, lenge ruházatú (vélhetőleg) hölgyekkel. 

Ha valaki sörtúrát tervez nyaralás gyanánt, az ne ide jöjjön, úgy kell vadászni a sörözőket.

B-tervnek maradt estére az egyik éjszakai piac bejárása. Ezekből bezzeg Dunát… mármint Tamsuit lehet rekeszteni.

Taipei állatkert + 101

Szállásadóink a villás (pálcikás) reggelinél ismét nem hazudtolták meg önmagukat.
A hír igaz: valóban megesznek mindent, ami mozog, vagy valaha mozgott és fűszerezik mindennel, ami nem.

Erre a napra távolabbi úti célokat csillagoztunk be, így kiszemeltük a legközelebbi metróállomást.

Note 1.: Bátran ajánljuk mindenkinek a tömegközlekedést, ezen belül is a metrót. Minden ki van írva emberi betűkkel és pofonegyszerű tájékozódni. Automatánál lehet venni egy útra szolgáló NFC-s műanyag “zsetont” vagy vehetünk kártyát, amire tölthetünk pénzt.
A földalattinál is távolságra fizetünk, a végösszeget a metró térképen a célállomás nevénél jelzik. A be- és kiszállás a japán módi szerint felfestett sávokban sorba állva történik.
Nyema tolakodás, nyema pofátlankodás.

Note 2.: Mint utólag megtudtuk, a metrón nem illik beszélgetni, enni / inni / rágózni (!!!) pedig egyenesen tilos. Nagyobb büntetést von maga után mintha dohányozna az ember.

Az esős idő ellenére meglátogattuk a Taipei állatkertet, ahol többek között két panda is éldegél, melyeket a Kína (alias Kínai Népköztársaság) ajándékozott Taiwan-nak (alias Kínai Köztársaság) „csatabárd elásási indokból”.

Rutinos állatkert látogatóként eddig koalát sem sikerült lencsevégre kapni (a hülye diétájuk miatt nem csoda, hogy sehol sem látják őket szívesen) ezt most könnyen pótolhattuk, mivel a lustaságok csak aludtak.

A madárháznak egy nagy csarnok adott otthont, ahol a jószágok teljesen szabadon mozoghattak. A lajhárok a látogatók mellett mászkáltak a korlátokon, illetve Tamásnak majdnem sikerült megosztania a talált döglött bogarát az egyik bentlakó madárkával.

Dél magasságában, kajaforrásként a helyi MOS Burger franchise egyik képviselőjére esett a választás.
A hamburgerről mindenkinek a zsemle/buci jut eszébe, ők azonban pékáru helyett “ragadós” rizspogácsába pakolják a teriyaki szószos csirkeféleséget. Zseniális.

Hazafelé úgy döntöttünk, hogy leszállunk a Taipei 101 nevű felhőkarcolónál, ami a város sziluettjének fő alkotóeleme.

A földalattiból felbukkanva néztünk körbe-körbe, hogy melyik irányba induljunk, de mivel annyira magas, éppen csak az nem tűnt fel, hogy pont a tövénél állunk.
Több érdekessége is van az épületnek, pl. a lift a világ leggyorsabb személyfelvonója: v=1010 m/min (!).

Mivel a sziget igencsak tájfunokkal és földrengésekkel megspékelt környéken fekszik, így az építményt úgy tervezték, hogy ellenálljon a 200 km/h feletti szélnek is.
A 90. emelet környékén van egy 660 tonnás (!) stabilizáló gömb, ami az esetleges katasztrófák következményeit hivatott meggátolni.
Egy tuti: simán érezni, ahogy kileng…

Este a kis piros-lámpás negyedünk egyik éttermében ettünk „valamit” (lásd az étlapokat a lenti képeken). Nagyon finom volt, de azóta sem tudjuk mi lehetett. A kínaiul nem beszélő ételallergiások / finnyákolósok itt bajban lesznek a választással.

Sáskás káposzta

Vérbeli műértőként tömegközlekedéssel (és egy véletlen buszos blicceléssel) kimentünk művelődni a National Palace Museum-ba.

Az épület környezete, parkja, rendkívül impozáns, maga a múzeum pedig rengeteg – műértő szakszóval kifejezve – „régi cuccal” van megtömve: Óriási festmények, hatalmas pergamenek – valószínűleg – versekkel, jáde betétes öltöző paravánok, szobrok, miegymás.

Az egyik fő látványosság (tülekedni kellett egy fényképért) a tajvaniak által közkedvelt „szépre faragott kavics”, alias “Jadeite cabbage”. Amolyan zöld-fehér, jól mutatna a IX. kerületi stadion vitrinjében. 🙂

Az ebéd szerénynek indult, de a múzeum büféjében megláttuk a gyömbéres-mogyorós szójapudingot, aminek nem lehetett ellenállni. Ronda és finom.

A kultúrára el is ment a fél nap, majd következett a villanypiac. Egy kisebb város méretű komplexumról beszélünk, aminek a fele a helyi Media Markt, a másik fele meg igazi távol-keleti piac hangulatú boltok sokasága, ahol minden egyes terméknek valami köze van az elektromos áramhoz.

Ilyen lehet a hölgyeknek a Champs Elysée.

Mivel nem volt meg aznapra (elégszer) a tízezer lépés, így Tamásnak azon remek ötlete támadt, hogy ugorjunk má’ ki a Taipei101 melletti kerületbe és másszunk meg egy hegyet (Elephant Mountain), egy jó éjszakai panoráma fotó kedvéért.

Az hagyján, hogy a lusta magyar turista majd kiköpi a tüdejét a meredek lépcsők végeláthatatlan kígyóján, de volt olyan elmeroggyant tajvani, aki edzésként hátrafelé, négykézláb tette meg ugyanezt a távot (jó eséllyel aznap sokadszorra), de közben minden egyes lépcsőn nyomott egy fekvőtámaszt is.
Nem javítja az ember önbecsülését az ilyesmi. 🙂

Természetesen ez a környék sem nélkülözi a Night Market-eket és zseniális a streetfood-juk. Ha valaki az országban járna, ki ne hagyja a piacokon sülő mindenféle kolbászokat, halakat, panírozott sajtokat, saslikokat, illetve akinek bírja a gyomra, a rákokat, polipokat. Olcsók, autentikusak, laktatóak és nagyon ízletesek. Sokkal nagyobb gasztro-kaland, mintha beülne az ember egy „agyonmislencsillagozott” étterembe.

Yehliu Geopark (semmi köze a földmérőkhöz)

Távolsági busszal ellátogattunk nyugatra megnézni a Yehliu Geopark-ot a Kelet-kínai tenger partján.
A „búcsús” távolsági buszhoz lenne néhány észrevétel:

• Csipke-bimballós függönyök dobják fel az unalmas sajtolt alumínium ablakkeretet.
• A 40 km-es út során az összes fékezésnél ~162 db görgős függönytartó kocsi gurult előre hat métert a karnison, csak hogy gyorsításkor visszagurulhasson hátra, egy vastelepet meghazudtoló zajszennyezés kíséretében.
• A buszon természetesen tévé is volt, hogy a kedves utas ne unatkozzon. A műsor többnyire ismeretterjesztő, pl.: Hogyan legyél menő, illetve Miként kell zacskós ráksziromból vacsorát készíteni. Nem sikerült eldönteni, hogy ez most komoly, vagy egy humorista fő életműve.

Mindenhol kerestük neten a videókat, hogy beilleszthessük ide, de sehol sem találtuk, így sajnos ti nem lesztek menők.

A Geopark egy kis halászfalu mellett található, aki erre jár nem érdemes kihagyni. Remek túrázási lehetőség, tengerparti üledékes kőképződményekkel, ahol a felső réteg keményebb, így mindenféle mókás alakzatokat alakíthatott ki az erózió.

A parton több étterem külső akváriuma emlékeztetett, hogy #halpentek van. Ezek nem dekorációs célt szolgáltak (tele guppikkal), hanem itt lehet kiválasztani, hogy melyik vízi-jószág legyen az áldozat.
Annak ellenére, hogy egy tengerparti településről beszélünk és nagyjából öt méterre köt ki a halászhajó, meglepően drágák voltak a fogások. Először azt hittük, hogy külföldieknek árazott étlapot kaptunk és megpróbálnak lehúzni, de miután Tamás szerzett egy helyi árlistát, elkönyvelhettük, hogy ez bizony ennyibe kerül. „Arany-hal”

Taipeibe visszatérve minden terv nélkül – vacsora reményében, illetve söröző hiányában – szimplán csavarogtunk egy újabb Night Market-en és menet közben mindenből kértünk 1 azaz EGY darabot. Nem tűnik soknak az egy-egy falat bundás sajt, sütemény, aszalt gyümölcs, stb, de a végén nem nagyon kell gondolkodni, hogy melyik étterembe üljön be az ember.

Az egyik legtrükkösebb fogás a rizskiflibe töltött gyömbéres, csípős kolbász (Sticky rice sausage). A néni egy igazi lokál hírességnek számít. A hot-dog standon volt egy külön dicsőségfala az összes róla szóló újságcikkel, TV adásból kinyomtatott képpel, serlegekkel, trófeákkal. 

Taipeiben nagy keletje van az ún. Bubble tea-nek. Ez egy (többnyire) tejes-tea, zselés, édes bogyókkal megspékelve. Először furi, de ízletes! Megbízható informátorunk jelezte, hogy Székesfehérváron a Plaza-ban meg lehet kóstolni néhány órás repülőút nélkül is.

Végre egy piac!

Ismét hamar elröppent ez a két hetes nyaralás, de szerencsére a vége is tartogatott még élményeket.

Kicsekkolás után a poggyászokat a szálláson hagytuk elfekvőben és mivel a gépünk csak késő este indult, maradt időnk még egy nap bóklászásra, hogy bepótoljunk az egyik elmaradt városnegyedet.

Food Market nézőbe indultunk, ahol éppen valami szakács bajnokság végét sikerült elcsípni, mikro-makro gasztronómiai kajaszobor formációkkal. Ezáltal a büfés tízórai kínálat is a lakókocsis szint fölé emelkedett: Muszáj volt kipróbálni a semmihez sem hasonlítható édes, vörösbabos töltött palacsintát.

Tajpej ezen része is bővelkedik a kulturális látnivalókban, ennek kiváló példája a korábban Maps-on becsillagozott Confucius templom és Dalongdong templom kertje. Az ilyenre szokás mondani, hogy “a nyugalom szigete”. A hárommilliós neonváros közepén egy csöppnyi béke.

Aki eddig eljutott a cikkben, annak bizonyára feltűnt, hogy ez az utazás gyakorlatilag az evés körül forgott. Mivel eleve a Hami Street-en voltunk (nem kamu :)), így itt sem lehetett ellenállni a csábításnak.

Egy pici kifőzdébe betoppanva a segítőkész pultos egyből előkotort a kamrából egy fordítógépet, amit vagy 15 percig próbált beüzemelni (sikertelenül). A problémán túllendülve jeleztük neki, hogy hozzon valamit / bármit, ami csirkéből van (ezt a szót ismertük).

Ismét nem kellett csalódni: Pirított hagymás, mogyorós csirkére esett a választás (No, nem a mi választásunk 🙂 ). Italnak kaptunk újratölthető PET palackos házi teát, ami gyakorlatilag a reptérig kitartott. A szomszéd suvenyírboltban az ebédet megkoronázván betúrtunk egy licsis jégkrémet, nehogymá’ éhezzen szegény magyar.

A poggyászok felnyalábolása után elcsíptünk egy korai reptéri vonatot, hogy biztosan időben ott legyünk.

Mivel aznapra már megvolt a kellő tápanyag bevitel, így Tamás úgy döntött, hogy egy kis leves elég lesz vacsorára harapnivalónak. A mennyiséget az alábbi ábra mutatja.

Az esküvői adag szürcsölése közben bőszen magyaráztak felettünk a hangosbemondóban, de mivel mindez kínaiul illetve chinglish-ül (tényleg van ilyen szó: LINK) történt, így ügyet sem vetettünk rá.

Na ez volt a hiba.

Nem sokkal a beszállás előtt derült ki, hogy az első, a második, az utolsó, az utolsó utáni, a végső, majd a legvégső felszólítás biza nekünk szólt. A nevünk kínaiul kiejtve nagyon nem úgy hangzik mint azt megszoktuk.

A kapunál a stewardess a kezünkbe nyomott egy telefont, a vonal túloldalán pedig a reptér biztonsági szolgálatának vezetője próbálta hasonlóan remek akcentussal tudtunkra adni a következőt:

• Látnak egy powerbankot a feladott poggyász röntgenképén (jó a szemük, tényleg ott felejtettük).
• A lehetőségek:
  1. A csomag marad, mi megyünk.
  2. Kivágja a táskát, kiveszi a hihetetlenül veszélyes tárgyat, valahogy összecsomagolja az egészet és jön a táska is velünk.
  3. Megadjuk a kis számzáras lakat kódját neki telefonon keresztül, Ő személyesen kiveszi az akksit és még visszateszi a 300Ft-os lakatunkat is.

Nyilván a hármas pontra esett a választás, de a Vogon-szintű bürokrácia ebben az országban is szárnyal: a művelet végén kaptunk egy nyolc példányos, indigós, hat pecsétes, tanúkkal igazolt nyomtatvány kivonatot… de a powerbankot nem. 

Semmi gond, mert az elkövetkező 5 napban személyesen átvehető a Tayouan Nemzetközi Reptéren. 🙂

Azóta is boldogan töltögeti valamelyik biztonsági őr telefonját.
A tékozló fiúcska tehát végleg hazatért (jó eséllyel ugyebár itt gyártották).

Ennyi volt a mulatság: “Viszlát Taipei! “HelloWien!”

Taiwan: Amit NE!

• Szemetelés nincs, csak rend és fegyelem.
• Vonaton / metrón / buszon tilos dohányozni / inni / enni (még cukorkát is) / RÁGÓZNI! utóbbiért nagyobb büntetés jár mint a dohányzásért.
• Este nem fütyörészünk, mert ezzel magunkhoz hívjuk a szellemeket.
• A szandált és papucsot kerüljük, valamint a nyilvános orrfújás is udvariatlanságnak számít. 
• Halálról és Politikáról nem nagyon beszélgetünk a helyiekkel. Ha kicsit is ismeritek a Kína-Taiwan közötti helyzetet, értitek miért.
• Cipőt itt is le kell venni, ha belépünk valaki házába.
• Nem várják el a borravalót, kivéve puccos szállodákban (pl. csomagpakolóknak).