Tixi ész Tomi menni kici Kína: #2. Shanghai

Az út nagy részét kerek 310km/h-val repesztette végig a kis BZ, de néha lelassított az állomásoknál 280-ra (pont mint Akarattyánál a tapolcai sebes).
A vonaton kaptunk üdítőt és némi furcsa, de finom rágcsálni valót is.

• 

• 

• 

• 

Útközben megdöbbentően sok új metropolisz építésének lehettünk szemtanúi.
200 km-enként épül egy Debrecen méretű város a puszta közepén.

• 

Kora délután megérkeztünk Shanghai Hongqiao pályaudvarra.
Ami orrba ötlő volt, hogy itt nincs szmog, mint Pekingben, így egy hét után újra kaptunk levegőt.
Transzfer a városba, majd gyalog a szállásra (némi sörrel a skálakópés szatyorban),
ahol a következő látvány fogadott:

• 

• 

• 

• 

1. nap: Sangháj

Szálloda fronton ezúttal eltértünk a jól megszokott, hátizsákos-teszkós megoldástól és elérhető áron sikerült egy ötcsillagos hotelt foglalni reggelivel. Mivel korábbi tapasztalatunk nem volt a keleti reggelit illetően, az étteremben hamar elkerekedett a szemünk a kínálaton.
Mondom: levesek, tészták, kagylók, rákok, polipok, nyers húsok, nyers gombák, stb.
Ezeket a pult mögött álló úriemberek készségesen megsütötték, megfőzték, szuvidálták,
de ha a kedves vendég szeszélye úgy kívánta, ehette nyersen is. Errefelé ez sem számít furcsaságnak.
Beus némi keresgélés után megtalálta a szalámi-vaj-sajt-pékáru-saláta szekciót, így Ő is tudott reggelizni egy jóízűt, halk liftzene kíséretében.

• 

• 

Első napra sétálgatást terveztünk. Felfedeztük a partot (Bund sétány), a Yu garden-t és cél nélkül bóklászva átvettük a város hangulatát, friss levegőjét.

Éééés ekkor jött a pekingi bosszú felismerése. Gyanús volt már egy ideje, hogy be van dugulva az orrunk és úgy köhögtünk, mint talpas Symphoniát szívó Józsibá’ reggelenként, mindenféle alsó- és felső légúti egyéb tünetekkel vegyítve (ez a manapság divatos liszt- és cukorhiány előtti időkben történt).
Hamar sikerült rájönni, hogy szerencsétlen szervezetünk próbálja magából kiadni a Pekingben beszippantott, vasmű port meghazudtoló fene-se-tudja-miféle lerakódásokat.
Kerestünk egy gyógyszertárat (ezen a vidéken nem olyan bonyolult, mert ismerik a piktogramokat, a latin betűket és arab számokat) és elmutogatva a kedves kínai hölgynek mire van szükségünk, meg is kaptuk a légzést segítő kis orrspray-t, hogy túléljük a következő napokat.
Utólag tényleg életmentő volt.

Szabad felső légutakkal már könnyebben vettük a világ leghosszabb sétáló utcájának (Nanjing Road) meghódítását is. Hangulatra olyan, mint a New Yorkban a Times Square, csak majdnem 6km hosszú (több a vásárolgatási lehetőség Beusnak :)).

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Még itthon kinéztünk egy kis sörfőzdét nem messze a szállodától, de vesztünkre egy bedeszkázott épület fogadott minket. Mivel ekkora táv megtétele után már szívesen vettünk volna valami ülőhelyet, ezért a legközelebbi kis családias étteremben próbálkozunk meg valamiféle helyi serital tesztelésével.

Utólag jó, hogy nem mentünk el mellette….

Pici étterem, két kicsi helyiség, egy jóérzésű magyar ÁNTSZ dolgozó harakirit (tudjuk, japán) követett volna el már az ajtóban. Megszoktuk, hogy hülyének néznek, ha csak sört kérünk – ez itt sem volt másképp – de amúgy sem jött meg az étvágyunk a higiéniai körülmények láttán.

A mosdóban a tükör tetején sorakozó fogmosó poharakból hamar kiderült, hogy a tulajdonos család itt lakik az étteremben és ez a fürdőszobájuk. Nagyjából 9 felé tűnt fel, hogy a vendéglátó anyu, apu, gyerekek a másik helyiségben egy kisebb lakberendezési procedúra után beültek a tévé elé pizsamában és elkezdték nézni a helyi Barátok közt szerdai epizódját. Mutter közben az előkészítő részlegen (értsd étterem közepe) nagy buzgón gyártotta a kis ravioli szerű töltött táskákat pálcikával. Na ebből lett a másnapi menü.
Tevékenységét alkalomszerűen megszakította, hogy sört tegyen elénk a hűtőből.

Nagyon kedvesek és vendégszeretőek voltak, így véletlenül néhány órára egy átlag családdal is sikerült befogadtatnunk magunkat. A filmet mi kihagytuk, nem tűnt izgalmasnak. Elköszöntünk. Leléptünk.

• 

• 

• 

• 

2. nap: Hop on/off körút: Keleti Nyújork

A „V” betűs oldalon foglaltunk előre Hop-on – hop-off 48 órás városnéző buszos jegyet. 

Gyk:
Kabrió emeletes busz turistáknak, ami a látnivalók, múzeumok, stb. közötti körjárat. Lepattansz, felpattansz, 20 percenként jár és útközben a fülhallgatóban mesélnek arról a környékről, ahol éppen elhaladsz.
Ilyesmire sem nagyon szoktunk invesztálni, de ez olcsó volt, a távolságok pedig jelentősek.

• 

Reggeli első utunk a Pudong, üzleti negyedbe vezetett, ahol felmentünk a World Financial Center (ami egy monumentális sörnyitónak néz ki) kilátójába. A felvonó pikk-pakk felrepít 474m magasra, ami a sörnyitó rész legteteje és ha még nem szédülnél eléggé a „fénysebességű” lift miatt, akkor az alattad lévő üvegpadlót konstatálva majd fogsz.
Elég para volt, de a látvány magáért beszél. A tiszta időnek köszönhetően szerencsére remek kilátásunk nyílt a városra.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Aki imádja a felhőkarcolókat, annak a negyedben való bóklászás erősen javasolt.
Oriental Pearl Tower, Shanghai Tower és egyéb Tower- társaik.
Nagyon érdekes, hogy szinteltolással van megoldva az autós és a gyalogos közlekedés. Az egész városrész híd szerű járdából áll magasan az út felett és tele van kávézókkal, éttermekkel, (i)Alma árusokkal.

• 

• 

Shanghai egyébként, összehasonlítva Pekinggel, sokkal “európaibb” város (mint pl. Csepel). Itt nem látni kormánypropagandás, „jó úttörős” plakátokat és kínai zászlókat úton-útfélen (azért a Shanghai Tower oldalán 623m magas led falon hullámozott a boldog szülinapot Kínai Népköztársaság felirat :)) és építészetileg is inkább hajaz egy metropoliszra, mint Peking.

• 

• 

Este visszatértünk a kedvenc családunkhoz, akik mosolyogva, integetve üdvözöltek minket.
A néni büszkén mutatta (beszélgetni nem nagyon tudtunk), hogy hűtött be nekünk a prémium sörből, ami a hagyományos Lager-el (2,3% v/v) ellentétben Pils típusú és
nagyon-übergiga-prémium-puccparádé (2,5%).
Nem lomboztuk le a minőséggel kapcsolatban.

Ma a csütörtöki részt néztük a sorozatból. 🙂

• 

3. nap: Hop on/off körút: Pornóbusz edition

Mivel még egy nap hátra volt a hop-on / hop-off jegyből, ezúttal a másik irányba induló megállóban vártunk, mikor is megérkezett a várva-várt piros busz.

Ajtó kinyíllt, felszálltunk. A látvány leírhatatlan: Az ablakokon csipke rövid függönyök himbálóztak, kis üveg vitrinekben rúzsok, púderek, szemhéjfestékek, egyéb kozmetikumok sorakoztak rendezetten, a buszbelső babarózsaszínben pompázott és az egészet megspékelték egy csipke huzatú franciaággyal. Azt nem tudom, hogy ezzel mi volt a terv (ez hál’ Istennek nem derült ki), de gyorsan felmásztunk az emeleti nyitott részre, mielőtt elkezdődött a casting. 🙂

Végül összeszedtük a bátorságot és a Jáde Buddha templomnál, csukott szemmel, leppattantunk a buszról.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Maga a templom és környezete nagyon eklektikus. Körben a 21. század: Starbucks, felhőkarcolók, pezsgő élet, középen pedig egy 80%-ban aranyban pompázó, buddhista, pagodás templom.

Délutánunkat a francia negyedre szántuk.
Ez Shanghai „legeurópaibb” része tele kiülős éttermekkel, kávézókkal, külföldi és helyi sörfőzdék kínálatával. A hangsúly a kiülős részen volt, mert tapasztalataink szerint Kínában nem szokás szabad ég alatt étkezni és mivel alkoholt egyáltalán nem fogyasztanak a helyiek, nekik tök mindegy, hogy te beülve, vagy kiülve piálsz. 🙂

• 

• 

Rátaláltunk hamar egy német sörözőre, ahova normál esetben eszünk ágában sem lett volna beülni (always local), de állati mókás volt, ahogy a kínai 150 centis kiscsajok bajor drindl-be öltözve szolgálják ki literes korsó sörökkel az európaiakat.
Ezt nem lehetett kihagyni, no meg persze szomjasak is voltunk.

• 

• 

A nap fáradalmai után a szállásunk környékén találtunk egy éttermet, ami mondhatni; Kaszt-rendszer szerint működött. Érkezéskor a bejáratnál a pultos felmért tetőtől talpig és ennek megfelelően besorolt a 0-1-2-3. emeleti helyiségbe. A berendezés, a felszolgálás színvonala és az árképzés felfelé szigorúan monoton növekvő tendenciát mutatott.
Kicsit rosszul is esett, hogy csak az első emeleten kaptunk asztalt, de ez valószínűleg az Efott2008-as pólónak tudható be. Mivel a mosdó a harmadikon volt, így akarva akaratlanul láthattuk, milyen körülmények között étkeznek a Bentley-vel járó kínaiak.

4. Nap: AliExpress live

Tömegközlekedve elmentünk az egyik helyi lokál piacra a turistáknak való vásárló utca után.
Ismét nem erre számít az ember ha a “piac” kifejezésre gondol.
Ez az a hely, ahol szó szerint MINDENT IS lehet venni. Néhány négyzetméteres kis boltok végeláthatatlan sora, ahol a nagy rész specializálódott egy konkrét termékre.
Voltunk boltban, ahol

• csak karabinert,
• csak vizes palackot
• csak plüss pandákat (Panda-nunchaku is)
• csak ecseteket
• csak kis zsinór bimballókat lehet venni (amik a díszpárnák sarkán szokott lógni).

Az összes terméket bármilyen színben, anyagban, méretben, mennyiségben, csomagolásban, ízben.
Nagyon mókás.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Nem kell mindig túltervezni a látnivalók hajtását, így ezt a napot csak általános bóklászásra, evésre, ivásra szántuk. Ilyenkor az ember át tudja venni a hely légkörét, az emberek mentalitását, átélni egy napot a helyiek szemével.

Ez a project annyira jól sikerült, hogy estefelé megtaláltuk a cseppet sem keleties (annál nyugatiasabb) Hard Rock Café Shanghai-t, ahol – csodák csodájára – a helyiek számítottak UFO-nak.
Minden europid, aki a városban tartózkodott ezen időszakban, ide csoportosult, ugyanis itt nem kell pálcikával enni. Ez a tény, hogy adnak kést, sőt még villát is (viszont evő pálcát nem), csak a kínai embereken fogott ki.

• 

• 

A mellettünk lévő asztalnál étkezett egy 20-30 év körüli helybéli lány a nagymamájával, aki valószínűleg akkor használt – hajlott életkora ellenére – először “normális” (szerk.) evőeszközt. Mozdulatai megközelítették az etetőszékben, jégvarázsos villa-kés kombóval kínlódó 2 évesek próbálkozásait. Jó eséllyel mi is így mutathattunk, amikor a két pálcával szerencsétlenkedve ettük ki a leves sűrűjét. Egy teljes óra alatt.

• 

• 

• 

• 

5. Nap.: Ferde-szemű Mikiegér és társai

Utolsó nap révén, reggeli után kicsekkoltunk a szállodából és meglátogattuk a méltán híres Disney World-öt, ahová előre lefoglaltuk a honlapon a jegyet. A Kínai Nagy Népköztársaság ünnepe miatt óriási tömegre számítottunk a jegypénztáraknál, de legnagyobb meglepetésünkre nagyon kevesen voltak délelőtt.

A bőröndöket leadtuk a csomagmegőrzőben (miután gondosan fémdetektorral átvizsgálták, nehogy felrobbantsuk a szórakoztató központot, véletlenül vagy direkt)

• 

A Disney birodalomról annyit, hogy Beus elég kétkedve vette bele a programba, mivel kicsit félt, hogy csak libikókás, vattacukros, állatsimogatós, ugrálóváras, 3+-os szórakozási lehetőségek vannak, de mint a reggeli pénztárral kapcsolatos sorban, ebben is tévedtünk.
Nagyon sok témájú részleg van a Karib-tenger kalózaitól, a Tron (16+) fénymotor (Light Cycle) versenyt szimuláló hullámvasúton keresztül , a Star Wars kilövőállásig, az összes korosztálynak, tehát ha elmúltál 6 éves, akkor is egész nap élvezheted a programokat. A Tron-féle motorversenyre már akkor gyanakodnunk kellet volna, amikor felszállás előtt még a szemüveget és övtáskát is levetették velünk nehogy kirepüljön az első kanyarban (gépészek itt tapasztalhatják meg igazán mit tud a hidraulika).

Természetesen mindegyik akkora épület mint a Puskás stadion, úgyhogy itt is lejártuk a lábunkat. Mindent kipróbáltunk, van amit többször is.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Vesztünkre, indulás előttre hagytuk a vízi hullámvasutat, ahol már az gyanús lehetett volna, hogy esőkabátot osztogatnak a forgóvilla előtt. Sebaj, egyszer élünk. Egy kerek, 8 fős felfújható matracba / hajóba kellett becsatolni magad, ami mindenféle vízeséseken szánkázott le összevissza pörögve. A bekezdés megfogalmazásából figyelmesebb olvasóink bizonyára már kitalálták, hogy nem úsztuk meg szárazon. A vízesés alján történő becsapódáskor – a fizika törvényeinek megfelelően – a medréből kiszorított víz legalább 40%-a a csónak közepében, talált végső nyughelyet.

Gratulálok hülegyerek!

• 

A móka végeztével, minden lépésnél a lábujjaink közül feltörő szortyogás közepette, elindultunk a reptér irányába, azzal a reménnyel, hogy nem lesz így kellemetlen 13 órát repülni…
De az!

Egy kicsit kárpótolt minket a híres, Shanghai mágnesvasút (alias: Maglev), mely fénysebességgel (jó-jó, csak 230km/h) repített ki a reptérre, hogy megkezdjük a hazáig tartó, kétrészes, SUM 13 órás, nedves cipős utunkat kis hazánk és a paprikáskrumplis csülkös pacal felé.

Valahol, az út felénél szemfedővel, fülhallgatóval beburkolózva nagy zsibongásra ébredtünk. Lenézünk a folyosóra magunk mellé, hát bizony ott fekszik egy keleti útitársunk, akinél a vérprofi utaskísérő éppen szívmasszázst végez, miközben egy kollégája kínaiul próbálja kihúzni a delikvens feleségéből, hogy szed-e valami gyógyszert, allergiás-e, volt-e már ilyen, stb. Már ott jártak, hogy kényszerleszállás (India felett jártunk…) de szerencsére Cseng-bácsi magához tért és vigyorogva visszaült a helyére, hogy semmi baj, már jól van.

Így India kimaradt az utazásból… maradt a paprikás krumpli (meg a pacal) 🙂

Ennyi volt a 2017-es kínai kiruccanásunk története (ami után Donald elvtárs tuti nem enged be néhány évik az USA-ba).
Ötletek / tanácsok / javaslatok ezúttal nincsenek, ugyanazt tudnánk leírni mint Pekingnél.

Amennyiben tetszett a cikk, iratkozzatok fel a lenti gombbal, így értesítést kaptok ha újra publikálunk valamit.
Kövessetek minket a Facebook-on is, ne aggódjatok, nem szemeteljük tele az üzenőfalat.

Jó éjt gyerekek!