Tixi ész Tomi menni kici Kína: #1. Peking

Ezen a ponton szemeink már bíborban úsztak (szemcsepp elengedhetetlen ilyen hosszú útra), de a tortúra még csak most következett. Vízum ellenőrzés; nagy nehezen pipa. Reptéri transzfer jegypénztár keresés – mivel nem sok minden van angolul kiírva (konkrétan semmi) –
nagy nehezen pipa. Transzfer vonatjegy pipa.

Hatalmas izgalommal kilibbentünk a reptéri forgóajtón a szabad ég alá.
Tamás szólott:
– Milyen köd van!
– 28 fokban? Ez biza gyanúsan nem köd, ez kemény szmog.
Mindkettőnk agyán átfutott a sztereotip képözön: maszkkal a szájukon bóklászó kínai emberek (illetve a mai divatnak megfelelően a korona-móka miatt).

Megkerestük a metrót, ahol olyan szintű biztonsági ellenőrzésen kellett mindenkinek átesni, ami bármely jóérzésű reptér becsületére vált volna. Átvilágítás, motozás, robbanószer keresés MINDEN EGYES (!) metrólejárónál. Szerencsére a személyzet 5-6 fő megállónként, így gyorsan halad a sor.
Közbiztonság szempontjából Kína amúgy is az elsők között van, de ezek után már tényleg nem nagyon parázott az ember semmin.
Fél óra metróval, majd háromnegyed óra gyalog és meg is volt a szállás.
A szálláson újabb teljes csomag átmotozás következett, ha még nem lett volna túltengésünk a biztonságból.
A hotel aljában volt egy kis étterem/söröző, úgyhogy neki is álltunk a helyi sörfelhozatal tesztelésének.

Rövid idő múlva összebarátkoztunk a szomszéd asztalnál árválkodó brit kollégával, aki az iTelefonja navigációjával bajlódott. Kínában ez felejtős.
Kiderült, hogy Nick egy hosszú körútra indult, aminek első megállója Peking és csak két napig marad (eddig tart a vízummentes időszak Pekingben).
Utólagos elmondása – és a blogja – alapján az életét mentettük meg a
maps.me (ingyen reklám) applikációval, amit azon nyomban le is töltött
és az egész körútja alatt erre hagyatkozott.
Követtük az útját Facebook-on és kb. fél év múlva már Dél-Afrikából küldte a fényképeket.
Vagy éjfélig beszélgettünk a Lobby-ban, a vacsora után már nem nagyon kellett altatni egyikünket sem. Igen hosszú nap volt.

• 

1. nap: Asszimilálódás

Mondanom sem kell, hogy az időeltolódás miatt elég későn keltünk, így csupán a szállásunkhoz egészen közel lévő Mennyei Béke Templomát látogattuk meg a délelőtt folyamán.
Ez egy monumentális park a hozzá tartozó sok kicsi templommal.
A helyiek a parkba járnak meditálni, harcművészeteket gyakorolni csoportosan, valamint vízzel kínai jeleket rajzolgatni a kövezetre (utóbbi spirituális hátterét nem sikerült kideríteni).

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Ekkor helyi valutánk még mindig nem volt, így kora délután felkerestünk egy bankot (nem lehet ám minden sarkon valutát váltani) előre megfontolt Jüan szerzési szándékkal.

A sztori:
Belépsz a helyiségbe. Biztonsági őr egyből leveszi, hogy nem vagy idevalósi, ezért (vagy ennek ellenére) a kezedbe nyom egy kitöltendő formanyomtatványt… Kínaiul… Röhögsz, majd letörölgeted a könnyeidet. Szerencsére a másik Őr tud angolul, segít kitölteni. Leülsz. Vársz. Vársz. Odahívnak az ablakhoz. Bemutatnod az útleveled, vízumod, beszálló kártyád, szállásod nevét, címét, anyád születési anyakönyvi kivonatát, a szomszéd kutyájának oltási könyvét, a hatodikos ellenőrződet, stb.
Ha ez megvolt, a pultban lévő hölgy elveszi a dollárkáidat (USD-t vittünk), melyeknek felírja a sorozatszámát (összesnek). Leszámolja Jüan-ban az ellenértéket, melyeknek egyesével feljegyzi a sorozatszámát (összesnek). Dokumentumot kinyomtat, aláír, kapod a papírt és már jöhetsz is ki.
Pikk pakk 2 óra alatt meg is voltunk.
Szigorú a kontroll errefelé, nagy testvér figyel.

• 

Ezen a napon már csak enni, meg sörözni maradt este időnk, de az újonnan szerzett készpénzből ez nem volt lehetetlen.
Metróra pattantunk és felkerestük a Panda Brewery névre keresztelt (szemtelenül imperialista) éttermet / sörözőt.
Egy szó, mint száz: a kínaiak is tudnak minőséget, ha az a cél…

• 

2. nap: Olimpia “Falu”

Reggeli után előcsaptuk a – kizárólag offline – térképet és megszakértettük, hogy sétáljunk ki az Olimpiai faluba, merthogy az nincs is messze a térkép alapján.
Hát de!
Tudni érdemes, hogy Peking mérete ~200×200 km. Barátian számolva. 40 km-re volt a cél, így érthető okokból a metró mellett döntöttünk. Csak 1 óra volt kijutni. Gyalog valószínűleg még most is mennénk.

Note:
Pekingben csak és kizárólag metróval fogtok tudni tömeg-közlekedni, vagy privátban taxival. Utóbbi esetben valami cetlire mindig fel kell írni a leboltolt árat és bólogatások közepette megegyezni a sofőrrel, nehogy a végén megpróbáljon átverni. Pl. ő 50-et mondott, nem 15-öt a remek akcentusával. Angolban nem nagy a különbség, a cetli egy esetleges vita esetén jó lőszer.
A metróra visszatérve: A térkép ki van táblázva mindenhol latin betűkkel is, így minden nyomon követhető a mi számunkra is, ráadásul olcsó.

Tehát az Olimpia Falu:
A 2008-as pekingi nyári játékokra épített “falu” kb. akkora, mint Dunaújváros. Több órát el lehet bóklászni, de megéri kimenni. Enni, inni, piknikezni is van lehetőség és este szépen ki van világítva minden.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Az Olimpiai falu mellett található a pekingi – Jól figyelj! – …
KÍNAI NEGYED (China Town).

Véletlenül vettük észre a térképen és mivel nem nagyon értettük a létjogosultságát, megnéztük a saját szemünkkel, majd egy autentikus McDonald’s-ban meg is vacsoráztunk.

• 

• 

Note:
Ha elkezded megunni, hogy a kínai éttermekben soha nem tudod mit fogsz enni (nincs ám fénykép, meg angol étlap. Vagy érted, vagy nem. Valamit adnak), akkor mentsvárnak KFC / Meki mindenhol van.

3. nap: Tiltott város, Tiananmen tér

A „V” betűs világ programjaira befizetős oldalon előre beinvesztáltunk egy „Skip-The-Line” idegenvezetős túrára a pekingi Tiltott városba.
Utána olvastunk, hogy a kormány napi látogatói limitet vezetett be korábban, a kontrollálhatatlan, világlátásra éhes tömeg miatt. A maximum napi létszámot csekély 40.000 főre korlátozták, amit sokszor már délig (!) megtöltenek a kici kívánci tulicták, ezért döntöttünk egy vezető mellett.

• 

Mivel nem privát túra volt, így csapódott hozzánk egy izraeli pár, egy másfél év körüli gyermekkel. A szőke kislány nagyobb látványosságnak számított, mint az egész tiltott város annak ellenére, hogy a palotába néhány száz éven keresztül csak a szolgák és egyes kiválasztottak léphettek be. A kínaiak csoportosan simogatták a haját, fotózkodtak vele, stb. Gondolhatjátok, hogy apa / anya mennyire örült.
A szülők helyében már pénzt kértünk volna a szolgáltatásért.
A Tiltott város így azonosult egy szőke izraeli kislánnyal.

• 

• 

• 

• 

• 

Note:
Annak ellenére, hogy mindenki azt gondolja, hogy egy 24 milliós nagyvárosban nem számít kuriózumnak a magunkfajta europid, az téved. Ufók vagyunk nekik. Megállnak az utcán, tátott szájjal rád csodálkoznak, fényképeznek (az intelligensebb megkérdezi, hogy szabad-e), mutogatnak, olyan is volt, hogy autogramot kértek.

Elköszöntünk az idegenvezetőtől, majd elsétáltunk a közeli Tiananmen térhez, mely méltán a világ legnagyobb tere (potom 440.500m2).
Itt található Mao Zedong maOzóleuma is, de a kint töltött idő alatt zajlott éppen
a nagy ünnep, A Népköztársaság kikiáltásának évfordulója, így hadd ne mondjam, hogy az általuk közkedvelt dicső vezér sírhelyénél milyen tetemes sor állt. Kihagytuk.
Inkább vettünk Mao-s hűtőmágnest, ajándékba.

• 

• 

• 

4. Nap: Egy a világ hét csodájából (tágabb értelemben)

Ismét a „V” betűs, Tripadvisor unokatesója oldalnak köszönhetjük ezt a csodás napot.

Kalauzunk, Tenny (eredeti neve ismeretlen) és társa, A Sofőr (eredeti neve ismeretlen), szmogban úszó napsütötte szerdai reggelen vártak minket a szállodánk előtt.

Egy röpke másfél órás autóút következett egy beazonosíthatatlan márkájú 20 éves luxus-merci koppintásban. Jártunk autópályán, faluhelyen, sikátorban, putrik mellett, falubeli építkezésen, dömpert kerülgetve… stb. El nem tudjátok képzelni. Reménykedtünk, hogy mivel még nem fizettünk, így egyelőre nem adják el a vesénket és ásnak el a kert végében… 😊

Végül megérkeztünk.
Valahova.
Azt hinné az ember, hogy Kínai nagy fal, csindradratta, tűzijáték, ajándékbolt, kulcstartó, puzzle, céllövölde, felfújható katonák, mazsorettek, utcai árusok.
Biztosan ilyen része is van a 8850km-en valahol, de ez nagyon nem az volt.

Egy szőlőhegy lábánál álltunk, sehol semmi.
Tenny mutatott egy pottyantós budit, hogy ha kell, még most menjünk, mert útközben több sansz nincs. Zsír. Ezután átsétáltunk egy helyi földművelő család teraszán, (jó eséllyel az ő WC-jüket használtuk) majd a kertjük végében a kukorica mögött megpillantottuk A Nagy falat.
Nem e világi élmény volt, az tuti!

• 

• 

• 

• 

• 

A Huanghuacheng részt választottuk, mert nagyon szép fentről a kilátás, nincs felújítva, így elég autentikus és a lényeg, hogy nem népszerű a turisták körében (néhány óra alatt kb. 10 emberrel találkoztunk).
Hátránya, hogy erős idegzetűeknek ajánljuk, mert néhol fél méter magas lépcsőkön át vezet a túra és szabályosan sziklát kell mászni szakadék fölött mindenféle biztosítás nélkül. Na ezért nem volt itt senki.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Note:
A nagy fal túrát is ajánlott előre lefoglalni transzferrel, idegenvezetéssel, kajával, főleg, ha nem a frekventált részek érdeklik az embert. Autót bérelni csak helyiek tudnak Kínában, tömeg-közlekedve esélytelen kijutni oda, ráadásul idegenvezető nélkül meg sem találja az ember a fal feljáró részét.

Egy óra körül leértünk valami faluba kb 15km-el arrébb és mivel a csomag része volt egy autentikus ebéd, így a vezetők elvittek minket egy Isten háta mögötti étterembe. Jókat ettünk, teázgattunk (miközben az étterem melletti kanálisból kifogott halak élete a parkolóban, a földhöz csapkodva ért véget, mielőtt a tányéron landoltak volna).

• 

• 

Note:
A rangidős tölti mindenkinek a teát, aki a mi esetünkben A Névtelen Sofőr volt. Ha elfogyott, automatikusan töltött. Mindig meg kell köszönni úgy, hogy két ujjal dobbantasz kettőt az asztalon.

5. Nap.: Tókör (próbálkozás)

Reggeli után, miután átküzdöttük magunkat a tumultuson, meg is érkeztünk
a nap fő attrakciójához, a Nyári palotához.
Ha Pekingben jár az ember, ez a látnivaló biztosan egynek számít a sok tipikus „Must-See” látványosság közül.
Keleti barátaink itt sem fukarkodtak az építőanyaggal, szokás szerint ez is óriási. Gyönyörű gondozott park, csónakázási lehetőség és munkanap ellenére a látogatók többen voltak, mint az oroszok.

• 

• 

• 

• 

Két nap alatt resetelt az agyunk, így ismét elfelejtettük, mekkorák a távolságok városon belül.
Tamás javasolta, hogy sétáljuk körbe a palota előtt fekvő csónakázó tavat,
ami – mint kiderült – a Velencei-tó méreteivel vetekszik.
(Hülye turista csak ránéz a térképre és mindent meg akar kerülni, hogy meglegyen a 10000 lépés…)

• 

• 

A tókörből részleges tókör lett, de ez is felért egy Kinizsi 25 túrával, ERGO megéheztünk. Találtunk egy kiváló kis éttermet (helyi kifőzde szerűség), ahol indításnak kértünk két levest. Ahogy a lenti képen látszik egy nyolc fős magyar családnak is elég lett volna… az egyik… -nek a fele… kenyér nélkül.
Rutintalan evőpálcika user-ként nem fogyott túl gyorsan a sűrűje.

• 

6. nap: A Nagy Vörös Hivatal nem kegyelmez

Utolsó napra maradt a levezetés. Mivel itthon sem mindenki dobja el az agyát a Mao-s hűtőmágnestől, így kellett venni egy-két kommersz ajándékot is anyuknak, maminak a piacon.

Amilyen eseménytelen volt a nap nagy része, olyan eseménydús lett az este.

Beültünk ugyanis egy átlag pekingi lepukkant étterembe.
Mivel kajáltunk előtte, csak 2 sört kértünk az europid fejünkön meglepett pincérnőtől, aki negyedszerre sem értette, hogy miért kérünk sört, de étlapot nem (itt nem szokás inni).
Nehéz szülés volt, de kaptunk két üveg 0,66 dl-es, 2,5%-os prémium (Jáááj!) sört.

Mindegy, ez van, ezt kell szeretni.
Ha jó sört akar inni az ember, a bajorokhoz kell menni 🙂

• 

• 

Történt, hogy iszogatjuk a második üveg maláta nedűt és egyszer csak beront az ajtón egy fél hadsereg (tényleg katonák), kamerákkal, fegyverrel, mindennel.
A különítményt egy 150 cm „magas” Én-Vagyok-A-Szerv kaliberű zseb-diktátor vezette.
Ahogy ők be, az éttermi tömeg úgy ki! Ezután jött a hátvédként funkcionáló verőlegény kinézetű slepp.

Az ÁVÓ vezér (így neveztük el és gyanúsan nem álltunk messze a valóságtól)
a vakolt, kikent, kifent oldalbordája társaságában leült egy asztalhoz,
a verőlegények egy része pedig helyet foglalt körülöttük.
A csapat másik része ment a konyhára intézkedni, mindeközben egy 14 fős brigád az étterem előtt sorfalat állt mindvégig.
Csöppet megfagyott a levegő.
A bagójukat elnyomták a hátrahagyott tányérokban, majd a személyzet,
kérés nélkül elkezdte hordani nekik raklap számra a leveseket, főételeket, desszerteket.

Egymásra néztünk, hogy mi legyen.
Sörünk is volt még, ha akartak volna valamit biztosan szóltak volna (valószínűleg észrevették, hogy nem helyiek vagyunk), meg ugyebár érdekelt is, hogy ebből aztán mi lesz.

Kortyolgattuk a kis vizezett sörünket egy ideje, így Beusnál a szükség is dolgozni kezdett. Pekingben a legtöbb étteremben, lakásban nincsen mosdó, viszont kb. 100 m-enként van nyilvános WC, amit a helyi lakosok is használnak.
Beus felpattan, katonai sorfalon ki, az étteremből kint várakozó tömeg csodálkozik, nyilvános WC, dolog elintéz, sorfal között vissza, az étteremből kint várakozó tömeg csodálkozik, sör folytat.

Ekkor az egyik testőr szerű, aki a főnök asztala mellett ült, odamutatta nekünk a hüvelykujját, a nemzetközi „tudtok élni hülye gyerekek” jelzéssel gratulálva, hogy egyedül mi mertünk maradni.
Valószínűleg két lehetőség fordult meg a fejében:
A. Ezeknek vagy van egy hadseregük, vagy B. teljesen buggyantak.

Kb. egy óra elteltével az egész banda (nyilván fizetés nélkül) felállt, hazament. Étterem előtt állók visszatértek asztalaikhoz, ment minden tovább, mintha mi sem történt volna.

A mai napig nem tudjuk, mi is volt ez pontosan….

• 

• 

• 

• 

• 

• 

7. nap: Irány Shanghai

A XXI. századi technikának köszönhetően az interneten foglaltunk vonatjegyet Peking-Shanghai vonalra első osztályra, mert alig volt drágább, mint az Economy, viszont itt van hely-jegy, ami az utóbbira nem mondható el.
Nem szívesen álltunk volna laza 5 órát 310km/h sebesség mellett.

Peking déli pályaudvar: Impozáns épület. Bazi nagy.

Azt hinné az ember, hogy könnyű tájékozódni, mert biztosan ki lesz írva minden. Nos, hogy mi volt kiírva és mi nem, az a mai napig rejtély, ugyanis egy nyamvadt latin betű ill. piktogram nem volt sehol.

• 

• 

Jött ismét az offline KAMERÁS Google fordító, aki a legjobb barátunk. Pikk-pakk angolra fordította nekünk a nagy kijelzőt, így már tudtuk, hogy melyik vágányról mi megy hova.

Irány Shanghai…

Ennyire futotta mára, a következő cikk az út folytatásáról fog szólni.
Ha valakinek lenne építő / romboló hozzászólása, ne tartsa magában.

Jó éjt gyerekek!

A következő rész tartalmából:

• vonatozás 310-el,
• a világ legnagyobb sörnyitója,
• sörözés egy kínai család nappalijában,
• pornóbusz,
• a vizes cipő esete Disney World-el, majd ugyanebben a vizes cipőben repülés 13 órán át

Ötletek / tanácsok / javaslatok:

• Vízum:
  Több kínai nagyvárosban bevezették TRANZITÁLÁS esetén a vízummentességet (24, 72 illetve 144 óra alatti időtartamra, de aki
  ezt kívánja igénybe venni, az kérjen bővebb információt a konzuli szolgálattól). Ehhez rendelkeznünk kell a csatlakozásra szóló jeggyel.
  Ennél hosszabb tartózkodás esetén vízumot kell igényelni előre
  (a helyszínen nem lehetséges).
  Az útlevélnek a vízum lejárta után 6 hónapig érvényesnek kell lennie.
  A procedúra történhet személyesen (minden derék Vogon költő álma),
  de ha valaki nem akar a konzuli szolgálattal vesződni egyszerűen bemegy egy utazási irodába és megbízhatja őket is eme nemes feladattal.
  Pár ezer forint ellenében sok papírmunkától szabadítanak meg minket.
• Köztudott, hogy a Nagy Vörös Testvér mindent cenzúráz.
  VPN szolgáltatással elvileg minden működik, de mivel ez Kínában illegális, így nem kockáztattunk.
  – Minden Google és Facebook szolgáltatás online környezetben felejtős
  (Youtube, Gmail, Maps, Translate, Messenger, Instagram és társai).
  Offline térkép és a fordító működik és nélkülözhetetlen.
  – Navigációra a MAPS.ME programot használtuk (nyilván offline), ami a
  metro megállók nevét is tartalmazza.
  – Yahoo kereső vérszegényen de működött.
  – Viber működött, de fényképek, matricák már nem mentek át.

• 

• 

• Étkezés: Na ez igazi nagy falat.
  Mi szerencsénkre nem vagyunk sem válogatósak, se allergiásak, így mindig finomat ettünk. Arról, hogy valójában mi volt a tányéron esetek nagy részében fogalmunk sem volt.
  Angol étlapok nem jellemzőek főleg az autentikus helyeken, így marad a telefon Google fordító “fényképről angolra” funkciója. Szavakat meglepően pontosan fordít, mondatokkal azért ne próbálkozzunk. Teszteljétek le még itthon kikapcsolt nettel.
• Sokan vannak. Baromi sokan. Folyamatosan bele fognak mászni az intim szférátok ami nagyon idegesítő még annak is aki nagyvárosban él. Pofátlannak fognak tűnni, de valójában ott ez a normális. Minimális “Social Bubble”.
  Erre mindenki készüljön fel.
• Sajnos folyamatosan köpködnek. Azt gondolná az ember, hogy itt ez is normálisnak számít, de valójában ez ott is bunkóság.
• A fehér bőrű turista (vagy ahogy ők hívnak minket: a nagy-orrúak) nagyobb látványosságnak számít, mintha maga Konfuciusz manifesztálódna egy Mao szobor tetején. Lépten-nyomon az arcotokba fognak bámulni, fényképeznek
  (az illedelmesebb engedélyt kér), de voltak gyerekek, akik még autogramot is kértek.
  Szokni kell.
• Bank- és hitelkártyát nem erőltettük. Itthonról vittünk USA dollárt, és inkább helyben váltottunk jüan-t. 2009-nél korábbi dollárt nem fogadnak el, mert könnyen hamisítható. Váltáskor erre figyeljetek.